Térkép - Tampere

Tampere
Tampere (finnül Tampereen kaupunki) (svédül Tammerfors) város Finnország déli részén. 2011-ben volt az elővárosokkal együtt, a Tamperei régió pedig. 2014-ben Tampere volt a harmadik legnépesebb város Finnországban Helsinki és Espoo mögött.

Tampere két tó, a Näsijärvi és a Pyhäjärvi közé ékelődik be. Mivel a két tó vízszintje mintegy 18 méterrel eltér, az őket összekötő Tammerkoski vízesés fontos energiaforrás volt a történelem folyamán. Ipari múltja miatt Tamperét szokták „Finnország Manchestere” néven emlegetni, ebből származik a finn „Manse” ragadványnév és az olyan kifejezések, mint „Manserock”.

Tampere 173 kilométerre fekszik Helsinkitől, és vonattal másfél, gépkocsival 2 óra alatt érhető el. Turkutól nagyjából ugyanilyen távolságra van. A Tampere–Pirkkala repülőtér az ország harmadik legforgalmasabb repülőtere, amely évente utast szolgál ki.

Noha Tampere nevét a Tammerkoski vízesésről kapta (a város és a zuhatag neve svéd nyelven egyaránt Tammerfors), a név Tammer- előtagjának eredete eléggé vitatott. Az egyik elmélet szerint a malomgát jelentésű svéd damber szóból származik; a másik szerint az óskandináv þambr (vastagöblű) és þambion (dagadt has) szavakból, amelyek feltehetőleg a vízesés alakjára utalnak. Megint más elmélet szerint a név eredete a svéd Kvatemberdagar, a köznyelvben Tamperdagar, jelentése kántorböjt a nyugati keresztény egyházi naptárban. Szóba jött a tölgy szó finn megfelelője, a tammi is, noha Tampere kívül esik az európai tölgy természetes előfordulási helyén.

 
Térkép - Tampere
Térkép
Google LLC - Térkép - Tampere
Google LLC
Google Föld - Térkép - Tampere
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Tampere
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Tampere
OpenStreetMap
Térkép - Tampere - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Tampere - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Tampere - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Tampere - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Tampere - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Tampere - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Tampere - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Tampere - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Tampere - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Tampere - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Finnország
Finnország zászlaja
Finnország (,, hivatalosan Finn Köztársaság) észak-európai ország. Délnyugatról a Balti-tenger, délkeletről a Finn-öböl, nyugatról a Botteni-öböl határolja. Szárazföldön Svédországgal, Norvégiával és Oroszországgal határos, tengeren pedig Észtországgal. „Az ezer tó országaként” emlegetik. Fővárosa és legnépesebb városa Helsinki.

A délnyugati partvidék közelében fekvő Åland szigetcsoport magas szintű autonómiát élvez.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
FI Finn nyelv (Finnish language)
SV Svéd nyelv (Swedish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Norvégia 
  •  Oroszország 
  •  Svédország 
Administrative Subdivision
Város, Falu,...